Gyógyítás irodalommal

Emlékszem, édesanyám mesélte, hogy középiskolás korában az élet szót mindig nagy kezdőbetűvel írta, utólag már nem emlékezett rá, mikor kezdte, de valószínűleg Ady hatására, mert az ő verseiben is Élet fordult elő gyakran, anyám dolgozataiban viszont a magyartanár rendre kijavította kis kezdőbetűre. Amivel a diáklány nem volt megelégedve, mert ő (talán Ady verseinek a hatására is) az Életet nagybetűsnek értelmezte.

Ez jutott eszembe, amikor sokadszor írom le az utóbbi hetekben az Irodalomterápia szót nagy kezdőbetűvel. Valahogy automatikusan. Ez a fogalom annyira megragadott, amikor először hallottam, hogy szinte azonnal meg akartam tudni, mi rejtőzik mögötte, és azon csodálkoztam, hogy miért nem jutott el hozzám eddig, amikor már jó pár évtizede létezik. Igaz, hogy biblioterápia néven nem annyira feltűnő, lehet, hogy ezért nem vettem észre, hogy ez az a dolog, amivel végre össze tudom kötni azt a két dolgot, ami a legjobban érdekel: a női esélyegyenlőség kérdését az irodalommal.

Minden egyes foglalkozáson, amelyet vezetek, még mindig csodálkozom, hogy milyen fantasztikus dolog az irodalom, hogy mennyire tud segíteni, hogyan meg tudja nyitni az emberek szívét, és milyen elrejtett, sőt elfelejtett rétegeket képes felnyitni és gyógyítani.

Könyvvel való gyógyítás. Egy csodaszer – amellyel nem lehet betelni, és aminél a függőség sem káros, hiszen minél jobban elmélyed benne az ember, annál közelebb kerül önmagához, társaihoz és az élethez.

Vélemény, hozzászólás?