Svetlana Žuchová: Yesim

5.50

Leírás

“Túl nagynak látszottak a szülők a gyerekpadokon. Már akkor is leginkább a tapsukra vágytam. Amikor kiléptem az első sorból, és szólót énekeltem. Az összes gyerek közül a legszebben. Amikor az egyik tanárnő odahajolt a másikhoz, és azt mondta, hogy ez a kis török lány tényleg szépen énekel. Amikor egyedül álltam a két sor gyerek előtt, mint amikor a sakkban kilép a gyalog. Ez már akkor is így volt. Már akkor is csak enyém volt a taps. Végül a szülők tapsoltak, és Serkan felesége átadott egy szál vörös rózsát.

Ez máig így van. Ahogy tegnap is, a zárókoncerten. Amikor csupa tapsoló kezet látok magam előtt. Mint a szélben lobogó zászlók. Kezet rázok a zongoristával, és ismét meghajolok. Többnyire jön valamilyen sötét kosztümös hoszteszlány. Átad egy csokor virágot. Mint egykor Serkan felesége. Ugyanolyan a szalag. Amin ha végighúzzák az olló élét, felkunkorodik, mint a göndör hajfürt. Ott állok a csokorral, a közönség feláll, és tovább tapsol. Ahogy tegnap is. A zárókoncert után. A több hónapos ösztöndíjprogram zárókoncertje után. Mint egykor a fekete, festett körös parkettájú tornateremben. Elhelyezkedtünk a körökön, amikor a bemelegítő gyakorlatokat végeztük. Játékterv. Így látom magam előtt a tapsoló közönséget.”

Egy Ausztriában élő fiatal török énekesnő mondja el történetét az útkereséséről, a valahová tartozás vágyáról. Arról, hogy kislányként büszkén tapsoltak neki szülei és Ausztiában élő rokonai, de felnőttként a törökországi rokonok előtt nem vallhatja be, hogy mi a foglalkozása…

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Svetlana Žuchová: Yesim” értékelése elsőként