fbpx

Ordódy Katalin: Megtalált élet

11.90

Zsuzsa egy Garam-menti városból indul útnak özvegyként négy-éves kisfiával Ausztria felé, hogy az orosz front elől meneküljön a második világháború utolsó évében.

Menekültként az emberi segítőkészség és az emberi gonoszság rengeteg képével találkozik az idegen országban, míg végül két év után sikerül hazautaznia.
Az irodalmi művek örök aktualitását bizonyítja ez a regény, hiszen a menekülés, az otthon utáni vágy, a befogadó vagy elutasító közeg most is jelen van mindennapjainkban, álljunk bármelyik oldalon!

Leírás

Ordódy Katalin 1918-ban született Léván, sorsát erősen meghatározta polgári származása és írói tehetsége. Újságíróként tartotta el családját, miután férjét éppen származása miatt dobták ki az állásából. Szinte minden műfajban írt, a lélektani regénytől kezdve a történelmi regényig, útinaplót, fantasztikus regényt és romantikus szerelmi történetet is, és mindben maradandót alkotott.

Irodalmi munkásságát 1972-ben Madách Imre-díjjal, 1970-ben és 1975-ben a Szlovák Irodalmi Alap díjával ismerték el.

Womanpress – Phoenix Library
Ünnepi évfolyam 2013-2023

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ordódy Katalin: Megtalált élet” értékelése elsőként