Fiala Ilona írása
Bárczi Zsófia bizonyára jókat kacarászott, amikor a Vidéki lyányok énekeskönyvét írta, jókat derült saját ötletein, szellemes megoldásain (persze a precíz és szorgalmas munka mellett). A könyv olvasása közben magam is nagyokat mulattam egy-egy bemondás, mondat, néhány sor vagy részlet humoros megfogalmazásán. Különösen a szöveget kiegészítő lábjegyzetek jelentenek felüdülést a kétségkívül élvezetes olvasmány mellett. Egy kiragadott példa: „…és újra kezdődik minden, először csak tompán, diszkrét szívtájéki nyomásként, ami ahogy múlnak a percek, szép lassan mellkasi fájdalommá fokozódik, és rövidesen nem kapsz levegőt, arra eszmélsz, hogy kétségbeesetten zihálsz és verejtékezel, és legszívesebben berontanál az elsősegélyre, és csak az tart vissza, hogy mit mondasz az orvosnak, úgy mégis.31 Erre a bejegyzés: 31 Azt kell mondani, hogy erős mellkasi fájdalmat érzek. Nem kell magyarázkodni. (RC) Humora olykor derűs, sziporkázó, máskor kesernyés, esetenként ironizáló, fanyalgó vagy okoskodó, sőt sok más egyéb árnyalatát is észlelhetjük.
De vegyük csak sorjában. Három részből áll a kötet. Az első, Lorenzo Ribera: Amparo Mendoza de Soledad és más nyomorultak „(amelyben ezt-azt megtudunk a történet főszereplőjéről, a szerzőről, a fordítóról, de aztán az egész más irányt vesz)”; a második, Ismeretlen szerző: Örökzöld klapanciák a Vidéki lyányok énekeskönyvéből; a harmadik pedig a Szörnyek könyve. Mind a három rész a nő lelkivilágát boncolgatja, valamint a soha el nem évülő nő-férfi kapcsolat témájában merül el, mindemellett a kifürkészhetetlen emberi lélek szövevényes útjait járja. Először spanyol nyelvterületre röpíti az olvasót. Amparo asszony, aki „…már valamikor tizenhárom éves kora körül belőtte az ideális férfit nagyjából El Cid magasságában…”, némi klasszikus műveltséggel bírt, irodalmi kurzusokat látogatott a madridi Complutense Egyetemen, ám saját verseit felettébb utálta, főleg azért, mert nem is tudott verset írni. De az irodalomról sohasem mondott le, és bár tudatában volt tehetségtelenségének, szorgalmasan írogatott – a maga örömére. Egy nőregény megírásának gondolata foglalkoztatta. „Nagyon szeretett volna valami okosat és velőset írni a férfiakról, már az utolsó mondata is megvolt: „Ó, azok a csodálatos férfiak!” – így végződött volna a könyv, de ekkor rádöbbent, hogy végső soron nincs mondanivalója a témáról, így nem is készült el soha a regény…”
A továbbiakban mitikus történetek következnek, ugyancsak az emberi lélek gyarlóságára, csapongásaira vagy aggályaira utalva. A befejező rész, az Epilógus Csajághy Laura és Vörösmarty Mihály kapcsolatát taglalja, pontosabban Laura érzéseit az olykor dicsőített, máskor gyűlölt költő iránt.
A különállónak tűnő, mégis összefüggő történetek legfontosabb összekötő szála a stílus és a nyelv. Bárczi Zsófia kitűnő stílusa és magas szintű nyelvismerete páratlan mesteri alkotást eredményezett. Szépérzéki ráadásnak számítanak Szőke Erika illusztrációi, amelyek szó szerint összeolvadnak a szöveggel.
Kimondhatatlan élvezet olvasni a hömpölygő, választékos nyelvezetű mondatokat, elmerülni a kifinomult, tiszta, mondhatnánk patinás nyelvezettel megírt szövegben. Ez a mesteri alkotás szöges ellentéte a ma már oly gyakori, hanyag megfogalmazásban, a nyelvhelyesség figyelmen kívül hagyásával megírt „művecskéknek”. Csakis Bárczi-féle alkotásokat lenne szabad kiadni, akkor méltán mondhatnánk, hogy ápoljuk, védjük és bírjuk is nyelvünket, egyben élvezettel ízlelgetjük szépségét.
Megrendelhető itt.