fbpx

Csillag a homlokán

A női szerencsepróba Szenes Piroska regényében

Szenes Piroska Erdélyben, Marosszalatnán (Slatina de Mures) született 1889-ben. Gyermekkorát Léván (Szlovákiában) töltötte. Az 1920-as években Budapesten orvostanhallgatóként ismerkedett meg a Nyugat munkatársaival, ekkor kötött barátságot Ignotusszal, Babitscsal és Török Sophieval. 1927-ben a Nyugat pályázatára beküldött Egy rongyos ifjúság című írása díjat nyert. Ezután a Nyugatban rendszeresen közölték írásait, melyek főleg elbeszélések és kritikák voltak. A diploma megszerzése után férjével, Halász Miklós ügyvéddel, publicistával 1927 és 1938 között a két háború közti Szlovákiában, Besztercebányán élt. 1927-ben jelent meg első regénye is, 1930-ban ezt követte legnagyobb feltűnést keltő könyve, a Csillag a homlokán című regény. Ugyanebben az időszakban jelennek meg elbeszélései (Jadviga kisasszony, 1934) és Egyszer élünk című regénye is (1935).

A szlovenszkói magyar irodalom antológiáiban rendszeresen megjelentek elbeszélései, és a csehszlovákiai magyar folyóiratokban is publikált. A háború elől 1938-ban külföldre költöztek, Párizs, Spanyolország és Portugália után New Yorkban telepedtek le. Munkatársa volt a külföldi antifasiszta folyóiratoknak: a párizsi Üzenetnek, az amerikai Magyar Fórumnak és a Harc című lapnak is.[i] Saját elmondása szerint a „felszabaduláskor” ő köszöntötte „amerikai hullámhosszon a magyar népet”.[ii] Az emigrációban sem hagyott fel az írással, bár a magyarországi irodalom (de a csehszlovákiai sem) többé nem vett róla tudomást. Hamlet kapitány című drámáját a háború után Várkonyi Zoltán fogadta el a budapesti Művész Színház számára, előadására azonban nem került sor. Hollywoodban élve filmírókkal dolgozott együtt, Párizsban pedig Lysrane Sarah Bernhardt-tal, Sarah Bernhardt unokájával, aki a kor neves írónője volt, közös történelmi regényt adott ki A kesztyű és a legyező címmel.[iii] 1972-ben halt meg New Yorkban.

Megitélése halála után

Szenes Piroska halálhírének okán Palotai Boris visszaemlékezést jelentetett meg a Magyar Nemzetben. A kor (politikai) szellemének megfelelően az egykori, harmincas évekbeli fekete hajú, energikus fiatal nőt szembeállítja a hatvanas években hazalátogató karcsú, hirtelenszőkére festett, de az amerikai máz alatt megkeseredett, megöregedett asszony portréjával, aki hazája elvesztése miatt boldogtalan.[iv]

Az azóta eltelt időszakban csupán a Csillag a homlokán című regénye jelent meg (Madách, 1986), és egy elbeszélés (Májusfának levelei) a Felvidéki magyar írók elbeszélései a szerelemről című antológiában (Szeged, Lazi Kiadó, 2007), valamint a Nyárelő című novellája az Ugrás a semmibe (Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1918–2003, Madách-Posonium, 2004) és az Irodalom és magyarság című szöveggyűjteményben.

Csillag a homlokán

Szenes Piroskát és a Csillag a homlokán című regényét, mivel a két háború közti időszakban jelent meg, a csehszlovákiai magyar irodalom saját szerzőjeként (műveként) kezelte. A könyv egy szlovák cselédlány életét mutatja be gyermekkorától a férjhezmeneteléig.

A téma feldolgozási módja miatt az írónőt Magyarországon hazaárulással, Szlovákiában a szlovák nép megsértésével vádolták meg[v].

A Budapesti Szemle r. r. szignóval jegyzett szerzője hazaárulással vádolja az írónőt. „…mintha meg se látna más változást, csak annyit, hogy eddig a magyarok parancsoltak ott, most  a csehek.” (…) „A megszállott területen élő magyar írónak ez a közömbössége bűn, amelyre még Istennél sincs bocsánat” – jelenti ki.[vi]

A hivatalos magyarországi irodalompolitika képviselőinek véleményével szemben a Nyugat Magyar Írók Sátora című rovatában védelmébe veszi Szenest: „Hála Istennek, vannak még jó hazafiak, akik gondoskodnak arról, hogy a hazaárulók száma el ne fogyjon. …A hazaárulók számának kívánatos gyarapítására igen alkalmas mód kiterjeszteni a hazaárulás fogalmát. …A modern kor technikája már felfedezte a negatív hazaárulást: az is hazaáruló, aki valamit nem követ el, vagy nem mond. Az ilyen negatív hazaárulásnak egy eklatáns példáját állapítja meg a Budapesti Szemle r. r. jegyű bírálója. … megállapítja róla, hogy a regényben szó sem esik arról a nagy változásról, mely a felvidéki társadalomban éppen az elszakítás következtében végbement.

Ha valaki, aki a szóban forgó regényt olvasta, azt vetné közbe, hogy erről a változásról van szó a regényben, hogy továbbá a regény tárgya egy kis felvidéki faluban élő kis tót parasztlány élete, akiben igazán kevés lelki változást idézhetett elő az elszakítás, hogy továbbá az író nyilvánvaló szándéka volt objektív, politikától nem színezett képben megmutatni a szlovák falusi nép életét, hogy végül nem egészen hazafiatlan dolog, ha magyar író szeretetteljes és megértő érdeklődést tanúsít a tőlünk, hajh, elszakított nép életformái iránt – akkor ennek a túlságosan jól emlékező olvasónak nem mondhatunk mást, mint hogy a hazafiság nem azonos azoknak az irredenta frázisoknak a trombitálásával, amelyeket nyilván már azok is unnak, akik trombitálják őket.”[vii]

Támadók és támogatók

Szenes Piroska ugyanebben a rovatban mond véleményt a támadásokról, s megköszöni a Nyugat támogatását egy rövid, szellemes válaszban: „A Magyar Írók Sátorában védelmet találtam arra a bűnömre, amelyre r. r. szerint Istennél sincs bocsánat. Én csak annyit jegyzek még meg, hogy csehszlovák honosságú magyar író létemre abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy duplán követhetek el hazaárulást. Szóbanforgó regényemet a szlovák cenzúra kitiltotta Szlovenszkóból azzal az indoklással, hogy hősnőjét, mint a szlovák nemzet tagját kedvezőtlen színben tüntetem fel, és egyáltalában becsmérlő módon nyilatkozom a szlovákságról. Becsületes objektivitásnak nem lehet szebb igazolása, mintha egyszerre támadja meg mindkét oldali képmutató sovinizmus. Meg vagyok elégedve.”[viii] A két ellentétes vélemény, amely ugyanazért támadja a regényt, érthető a politikai helyzetet tekintve.

A Csillag a homlokán értékelése azonban a két szélsőséges véleményt leszámítva szinte teljesen pozitív.[ix] Kassák ugyan azt is kiemeli, hogy a regény egyik jelentős adaléka a szocialista művészetnek, de „Nem mint pártember szól az író, hanem mint szocialista, s így szempontjai általános érvényűek, s művészete szabadabban szárnyaló”[x]. A politikai értékelésen túl is egyértelműen elismerően nyilatkozik a regényről. Kiemeli természetességét, a történet sorsszerűségének megragadását a „primitívségében teljes, kicsiny örömökkel és végtelen bánatokkal terhes világ” megalkotását. Véleménye szerint „az élet mindennapi anyaga a művész érzésein és fantáziáján át elemeire bomlott és új egységgé állt össze a művészet formájában.”

Hibájául rója fel azonban a női szövegek egyik jellemzőjét, az ismétléses írástechnikát, amely nem tartalmaz drámai elemeket: „a Csillag a homlokán-ban talán csak annyi hibáztatható, hogy egyes motívumok többször visszatérnek benne anélkül, hogy a történések tempóját fokoznák vagy a líra bensőségét elmélyítenék.”[xi] A nő életének előre látható, a történetet is előrevivő eseményei azonban éppen ezen módszerrel ragadhatók meg, hiszen tipikus női sorsot mutat be Szenes Piroska, amely előre megírt forgatókönyv szerint működik, s ezt a sorsszerűséget fokozza a főszereplő Kata többszörösen hátrányos helyzete, amelyből minden tudatos és tudattalan igyekezete ellenére nem képes kitörni. Az ismétléses írástechnika pedig éppen a női sorsnarratíva egyik jellemzőjét, a női munka, a hétköznapi élet folyamatainak, tevékenységeinek ismétlését helyezi előtérbe, egyúttal az állandó újrakezdés, de az előre meghatározott eredménytelenség kérdése is felmerül a szöveg olvasatában.

Objetkív látásmód

A regény további értékelői a hazaárulás vádjával szemben éppen a nemzetiségi ellentétek objektív bemutatását emelik ki. Csanda Sándor szerint „…paradox jelenség, hogy a cenzúra éppen ennek a könyvnek a terjesztését tiltotta meg, hiszen még a nacionális jellegű ábrázolásokban is inkább a szlovák félnek ad igazat.”[xii] Turczel szerint is „becsületes objektivitással” mutatja be az író a kiéleződött nemzetiségi súrlódásokat, „melyek még a nincstelen dolgozók: a magyar vidékre hozott szlovák aratók és sztrájkoló magyar sorstársaik között is fellángolnak.”[xiii]

A korabeli és a későbbi értékelések egyik következő, gyakran felbukkanó tétele a szexualitás ábrázolása a műben. „A regényből következtetve az írónőt elsősorban két kérdés izgatja: a nő szexuális kiszolgáltatottsága és a szegény emberek szociális helyzete. …tudatos nőíró és tudatos szocialista volt.”[xiv] „Naturalista indulása és emancipációs beállítottsága hatékonyan közrejátszott  abban, hogy alkotásaiban a természetes, nem idealizált jelenségként felfogott szexualitásnak igen nagy szerepe lett.”[xv] A természetes szexualitás fogalmánál azonban mélyebbre kellene látniuk a kritkusoknak ahhoz, hogy valóban objektív képet fessenek a szegény cselédlány szexuális kiszolgáltatottságáról, hiszen az ezzel kapcsolatos mondatok mind a szexuális erőszak finomítására szolgálnak.

A korszak kisebbségi irodalmainak egyik fontos célkitűzése és az írók felé közvetített elvárása a kisebbségi, esetünkben szlovenszkói magyar regény megalkotása. Annak ellenére, hogy a Csillag a homlokán a korszak aktuális problémáit fogalmazta meg, nem válhatott a regionális társadalmi regény típusává, valószínűleg objektív hangvétele és a női sors témájának kibontása folytán. Schöpflin Aladár szerint „Szenes Piroska … egy kis szlovák parasztlány életének fonalára függeszti fel a mai Szlovenszkó falusi és kisvárosi életének szélesen megrajzolt társadalmi és lélektani képét, mozgalmas cselekménnyé fűzi össze a különböző társadalmi és lélektani típusú, különböző kultúrájú emberek érintkezését. …

Realista írónő, éles szemmel, pontosan látja a dolgokat, lehatol a lelki élet mélyebb rétegeibe is.”[xvi]  Ezen értékelés alapján akár az egyetemes magyar irodalom társadalmi-történelmi regényei közé is sorolhatnánk a művet, Turczel Lajos értékeléséből azonban kiderül, hogy ez csak részben igaz, amennyiben az írónő „Hudák Katka szolgálólányban a nagy irodalom mércéjét megközelítő általános emberi-társadalmi erejű alakot tudott formálni.”[xvii]. Tehát csak megközelíti a nagy irodalom mércéjét. A mű feltűnő fogyatékossága szerinte a „jól folyó, de meglehetősen kopár, színtelen nyelve.”[xviii] A feminista narratológia megfogalmazása szerint éppen ez a kopárnak, színtelennek nevezett nyelv lesz a női írók egyik fontos kifejezőeszköze, vagyis a személytelen narráció, az objektív leírás, és az ismétléses szerkezet.

Nőírók értékelése

Fónod Zoltán a két világháború közti csehszlovákiai irodalom legismertebb írójaként beszél Szenes Piroskáról, de a következő sorokban rögtön kétségbe is vonja irodalmi műveinek értékét: „Jó kapcsolata a magyarországi irodalmi élettel… nagyban hozzájárult ahhoz, hogy irodalmi munkássága kedvező fogadtatásban részesüljön.”[xix] Ez a fajta értékelés többször is előfordul a csehszlovákiai nőírók műveivel és munkásságával kapcsolatban, a legmarkánsabb példa erre a Szenes Erzsi műveiről megfogalmazott vélemény.[xx]

Turczel felismeri Szenes Piroska regényének vezérmotívumát, ami a csillag Kata homlokán, vagyis zenei tehetséget és az „oktalannak látszó nevetős vidámságot”.[xxi] Nem viszi azonban tovább a gondolatot, s szinte az összes értékelés értetlenül áll a befejezés előtt, hiszen a férfi központú irodalomszemlélet szempontja felől nézve érthetetlen, hogy miért adja fel Kata az útkeresést egy olyan kis akadály miatt, amellyel már számtalanszor találkozott. Kritikusai indokolatlannak tartják a befejezést, hiszen az egészséges lelkű, vidám lány nem törhet meg ilyen hirtelen, hogy minden addigi vágyát feladva egyszerre csak visszamegy a falujába, és a trágyaszagú Imrus felesége lesz, visszatér abba az életbe, amelyből minden erejével szabadulni akart. Úgy érzik, nincsen semmi megrendítő csapás, ami ilyen lépésre késztetné Katát. További problémának látják azt, hogy a társadalmi-politikai háttér nincs megfelelőképpen kibontva.

Csalódás és elfogadás

Ha a női narratíva felől nézzük a regény folytonosan ismétlődő történeteit és a női sors előrevetítettségének szempontját, világossá válik, hogy Kata sorsa egy ponton visszakanyarodik a számára egyetlen lehetséges befejezéshez: a visszatéréshez falujába, és a házassághoz. A többféle helyen szolgáló, s többféle élettel találkozó lány öntudatlanul valami többre vágyik, mint ami a falujában várhat rá. Körülményei és lehetőségei azonban minduntalan visszavetik, s amikor végül meg tudja fogalmazni vágyát, a mandolin megvásárlását, elveszti a félretett pénzt, és megbetegszik. Ekkor következik be az értékelők számára érthetetlen fordulat, Kata feladja a jobb élet keresését, és a sok csalódást látszólag jól viselő lány elfogadja sorsát.

A regény feminista szempontú elemzését Bárczi Zsófia tanulmányában találhatjuk meg, aki rámutat néhány fontos szempontra, amelyek segítségével egy új, a női irodalom és a női szubjektum szempontjából kiinduló olvasatot kapunk. Leszögezi, hogy mindezen maszkulin szempontok, úgymint „a társadalmi-történelmi események elbeszélésének elsődlegessége, illetve az identitásképződés folyamatosságának elvének” számonkérése valószínűleg azzal magyarázható, hogy a szlovákiai magyar írótól a szlovákiai magyar politikai-társadalmi helyzet bemutatását várták el. A regény ezzel ellentétben éppen a személyes, a női sors, sorsok, a női szubjektum konstruálódása felől közelíthető meg, s innen kiindulva juthatunk el pontosabb értelmezéséhez. Kata sorsát Bárczi a hatalom, az alárendeltség felől elemzi,[xxii] ami ebben az esetben többszörös alávetettséget jelent, mint nő, mint szlovák és mint szegény: „ő maga képtelen saját kiszolgáltatottsága artikulálására, kísérlete az értelmes élet kialakítására sikertelen marad, pusztán elszenvedője az eseményeknek.”[xxiii]

A női sors és a szerencsepróba

Kata egyszerű parasztlány, aki természetes módon éli az életét, a mindennapok ismétlődő feladatait ellátva, pici korától segít édesanyjának a háztartás és a kisebb gyerekek ellátásában. Iskolába csak télen jár, amikor nincs a ház körül annyi munka. Könnyen tanul, s szépen beszél, ő tudja a legjobban elmondani a történeteket, ezért ajándékba könyvet kap a tanító úrtól, ami nagy kitüntetés, hiszen még senki sem kapott ilyet. Őrzi is, mint a kincset, de sajnos minden képességét és tudásvágyát felülírja a szegénység, a háborús helyzet, s a tanulása itt abba is marad. Kata azonban egészen a regény végéig megmarad annak az életvidám lánynak, akinek hétéves korában megismertük, annak ellenére, hogy sok testi és lelki megaláztatásban és bántalmazásban van része.

Melyek azok a körülmények és okok, amik miatt sokszori elkeseredése és testi-lelki fájdalmai ellenére végül mindig megbékél sorsával, s nem veszti el víg kedélyét?

Kata beleszületik egy társadalmi helyzetbe, amely számára többszörös hátrányt jelent: szlovák, szegény béres család sarja, és nőnek született. Életútját alig 10 éven keresztül kísérjük végig, s ekkorra női sorsa beteljesül, férjhez megy gyermekkori szomszédjához, visszatér a faluba, ahonnan elindult a világba szerencsét próbálni.

Mint a mesékben

A regény keretmotívumát értelmezhetjük a szerencsét próbáló mesehősök toposzának egyik változataként is.[xxiv] Vladimir Propp A mese morfológiája című könyvében a mese egy sajátos tulajdonságokkal rendelkező osztályának, a varázsmeséknek, pontosabban az orosz varázsmeséknek összehasonlító vizsgálatát végezte el. A mese morfológiája ezek szerint az egyes alkotóelemek és ezek egymáshoz való viszonyának a leírása. A szereplőket az általuk képviselt funkciók, vagyis cselekményfajták szerint csoportosítja, így a funkciók a mese alapvető alkotórészei.[xxv]

A mesekezdést kiinduló szituációnak nevezi, amelyet a funkciók követnek. A funkciók közül az eltávozás (a család egyik tagja eltávozik hazulról), a hiány (a család valamelyik tagjának hiányzik valami, szeretne megszerezni valamit), a cselvetés (a hős ellenfele megpróbálja becsapni áldozatát, hogy hatalmába kerítse őt és vagyonát), a károkozás (a hős ellenfele kárt vagy veszteséget okoz a család valamelyik tagjának) és az útnak indulás (a hős elhagyja otthonát – a kereső és a bajba jutott hős elindulását is jelenti) funkciója jelenik meg Kata sorsában. A mese további eleme a motiváció, amely a szereplőket különféle tettekre ösztönzi. A motiváció eredhet a károkozásból vagy a hiányból.[xxvi] A hiány tudatosítása okán indul útnak a kereső hős. A hiány azonban közvetítő szereplők révén is tudatosulhat a hősben.

Ezen a vonalon elindulva juthatunk Kata sorsának nyomára. A hétéves kislánynak nincsenek különleges vágyai, sőt szinte semmilyen vágyai nincsenek. A háborús idők miatt iskolába csak rövid ideig járhat, de szeret énekelni, a patakparton játszani. Tízéves korában a grófi kastélyba kerül szolgálni barátnőjével, Markával együtt, aki leginkább a mese ellenségként megjelenített szereplőjének, a károkozás funkciójának felel meg. Amikor először megjelenik a regényben, rossz természete elemzését olvashatjuk: „Rossz kedve volt és vékony, színtelen hangja. Már nyolcéves volt, sovány és nyurga, csinos kis arca egész zöldesen sárga. Színehagyott kartonszoknyája csapzottan lógott le fejletlen csípőjéről, pruszlikja mint a hurka fogta körül derekát, karjai mint ideges ágacskák lógtak ki belőle. …ha megharagították, sápadtkék szeme zölddé zavarosodott, és szikrázott belőle a gyűlölet. Ilyenkor sikoltozott, csikorgatta sápadt ínyében hegyes fogait, hogy még a nagyok is megijedtek tőle. (…) kötekedő volt és bosszúálló. Ha valakire megharagudott, lesből támadt rá, vagy kitalált róla valamit és ráuszította a fiúkat.”

A károkozó funkciója mellett azonban Markát a motiváció megszemélyesítőjeként is értelmezhetjük. Ő az, akinek a nővérétől hallott városi életről szóló elbeszélésein keresztül tudatosul Katában valamiféle hiány, s Marka segítségével kereső útra indul. Propp felosztása szerint egy szereplő több funkciót is betölthet, például a segítőtárs lehet egyúttal adományozó is. Marka Kata életében szintén több funkciót tölt be, de ezek ellentétesek egymással. Ő tehát a károkozó és az útnak indító, néha azonban a segítőtárs szerepkörét is betölti, amikor megmenti Katát a nem kívánt terhességtől.

Szembenálló karakterek

Kata szelídségét, őszinteségét és jóságát mintha egyenes ellentéteként látnánk Markának, akiben a szerző szinte minden nőknek tulajdonított negatív jegyet, viselkedésformát felsorol. Ő az, aki többször is bajba sodorja Katát; miközben ő, Marka, kívül marad az eseményeken, sőt kárörvendezik Kata szerencsétlenségén. Ő testesíti meg tehát a károkozás funkcióját a történetben annak ellenére, hogy a reális kárt, a szexuális erőszakot természetesen nem ő követi el. Ő azonban az esemény egyenes kiváltója, mert feltüzel egy legényt, aki az éjszaka leple alatt odalopódzik a lányokhoz, és tévedésből Katát erőszakolja meg, mert Marka kérésére a lányok korábban fekhelyet cseréltek.

A szörnyű élmény után Kata kénytelen hazautazni, ahol természetesen Marka elterjeszti a faluban a hírt, hogy Kata már nem lány. A lány értékét a társadalomban szüzessége jelenti, ezért Katára nézve a legnagyobb szégyen történt meg, értékét vesztette. Anyja kijelenti: „Neked most kétszer olyan jónak és deréknek kell lenned, mint eddig voltál. – mondta keményen. – Hogy mindenki rossz szava elhallgasson, ha téged lát.”[xxvii] Megbélyegzett nő lett: „Ha kiment az udvarra, rögtön megfogta valamelyik asszony és résztvevő arccal, de csúfolódó csillogással a szemében kérdezgette, hogy mi történt vele? Elfordult, szótlanul utána nevettek.”[xxviii]

A kereső hős funkcióját Kata az első szolgálatba állás előtt veszi fel, amikor Marka a nővéréről, Póláról mesél neki, akit csodál, amiért az a városban szolgál. Marka és Póla segítségével Kata a grófék szolgálatába kerül, ahol a tisztaság, a szép ruha és a környezet megigézi őt. Amikor a grófék elutaznak, őt is magukkal vinnék, de az anyja nem engedi. Katka végtelenül csalódott. Ekkorra már tudja, hogy jobb életre vágyik, mint ami otthon várja a káposztaszagú konyhában, ahol saját ágya sincs, és a kistestvéreit kell nevelnie. Itt válik igazán valósággá a hiány, amire Propp meseelemzése szerint a külső személyek hívták fel a figyelmét. A külső személyek azonban a legkevésbé sem a női szolidaritás jegyében bátorítják Katát az otthon elhagyására, éppen ellenkezőleg: a női rivalizálás jegyében teszik mindezt, s kihasználva a lány jóhiszeműségét, felhasználják őt saját céljaikra.

Ismétlődő sorsok

A varázsmesében megfigyelhető, hogy akár ellenséges, akár baráti indítékú az útra bocsátás, ez nem befolyásolja a cselekmény menetét, vagyis a keresőutat. A szereplők érzelmei és szándékai sohasem tükröződnek a cselekmény menetében.[xxix] Erre a kitételre rímel a korszak nőíróinak elbeszélői technikája is, hiszen a leíró, objektív stílus az előre meghatározottságot van hivatott kifejezni.[xxx] Ez azt jelenti, hogy a szereplő nem kerülheti el sorsát, vagyis sorsa előre meg van írva. Ugyanerre a következtetésre jutunk, ha a női sorsnarratíva feldolgozását vesszük górcső alá a huszadik század első felének regényeiben, mint ahogy az már Zsadányi Edit tanulmányainak kapcsán felmerült, s ugyanez a narratíva érvényesül Szenes Piroska regényében is. Kata útnak indulásai mindig kudarccal végződnek, s mindig vissza kell térnie kiindulási pontjához, anyjához, akinek a sorsát kell, hogy folytassa a nők számára előírt szabályok szerint.

A mese szempontjait találjuk meg az ismétlődés motívumaiban is. Kata háromszor indul neki felkutatni a szerencséjét, de mindannyiszor megalázva, megtiporva tér haza. S maga a női sors is ismétlődik, hiszen Kata anyja is ugyanazt az utat járta végig korábban, amire a regény rövid utalásaiból következtethetünk: „Fölvillant benne saját nevetős gyereksége, nevetős lánysága hamari beborulással. Csak soha férjhez ne került volna! E miatt a lányka miatt, hogy ne szülessen fattyúnak….”[xxxi]

A mesékből tanuljuk a vágyinkat

A varázsmesék a gyermek, a serdülőkorú fiatal szocializációjának segítői.[xxxii] Bruno Bettelheim a népmesék lélektani elemzése során a személyiség pszichoanalitikus elemeiből indul ki, amely szerint a mesék fontos mondanivalót hordoznak a tudatos, a tudatelőttes és a tudattalan tartalmak számára.[xxxiii] Megállapítása szerint a mesék formája és szerkezete mintául szolgálhat a gyermek álmodozásához, és ezek segítségével végül életét is jobb irányba terelheti. Az egzisztenciális dilemmákat mindig tömören és egyértelműen tálalják. Könyvében arra tesz kísérletet, hogy feltárja az egészséges emberi fejlődés folyamatát a mesékben.

Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy a gyermek szembeszáll szüleivel, és fél a felnövéstől, és azzal végződik, hogy a fiatal ember megtalálja önmagát, lelkileg független és erkölcsileg érett személyiség lesz, a másik nem képviselőit többé nem tekinti fenyegető, démonikus lényeknek, hanem jó viszonyt tud velük kialakítani.[xxxiv] Kata alakjában azzal a kereső hőssel szembesülünk, aki lelki fejlődése folyamán rádöbben, hogy saját sorsát nem irányíthatja, tehát a klasszikus mese szerint nem nyeri el méltó jutalmát, a boldogságot. Független és érett személyiséggé válik ugyan, aki azonban tudatosítja választásai határait, és a boldogság keresését gyermekeibe vetíti.

A varázseszköz és a hozzá vezető út

A kereső hős különleges (Propp által nem említett) kategóriájába tartozik Kata, hiszen a mesében előforduló varázseszköz metaforája, amely a boldogság megszerzéséhez segíthetné hozzá, a történet elejétől kezdve a birtokában van. A mesében a varázseszközt a hős az adományozótól kapja meg, vagy önállóan szerzi meg azt. Kata a varázseszközhöz – amely segítségével megtalálhatná a boldogságot – zenei hallása, tehetsége révén juthatna el, így szerezhetné meg. Amint a regény címe is kifejezi: a csillag a homlokán a különleges zenei hallása és az énekhangja, vagyis a tehetsége, ami megkülönbözteti őt a többiektől egészen pici korától kezdve.

„Mert minden dalt tudott, szép hangosan énekelte, mozgott hozzá, a szeme ragyogott és soha a dallamot el nem tévesztette.”[xxxv]

„Sohasem figyelt rá, mit énekel, ha egyedül volt és nem énekelt másnak. Neki mindegy volt, milyen szavakat mond, ha meggyűlt szívében a dallam és kiszállni kívánkozott a levegőbe…

…Néha azt se tudta, hol van, a zsongó énekek könnyű szédülettel messzire tágították gyermeki mellét, mintha az lett volna a láthatár. Mintha minden, ami volt, a lankák, a mezők, a rajtuk dolgozó emberek, a patak a kacsákkal, az út mentén piruló cseresznyefák, minden belül lett volna és minden ő volt.”[xxxvi]

Lehetőség a kitörésre

Kata zene utáni vágya, zeneszeretete és tehetsége a gyermekkori éneklés után vándorlása különféle színterein más és más formában jelenik meg. A német családnál a ház úrnőjének zongorajátéka varázsolja el, a magyar családnál pedig a kisasszony mandolinjátéka és éneke.

„Mellében mintha húrok lettek volna kifeszítve, amik rezegni kezdtek a soha nem hallott édes hangokra. …Kata a ház falához simulva suhant előre. Most nem hallotta jól a hangokat, de a fal mintha zúgott volna tőlük és ő át akarta venni a testébe a zúgásukat. De amint befordult a sarkon, a világosságot szűrő két ablak alá, a hasadékokon kiáradt a zene, a zongora lágy és teljes hangjai, egy sosem hallott zene édes és méltóságos folyama. Lassan és felszálló ritmussal a mellébe ömlött, erős és selyempuha hullámai magasra emelték a szívét, majd mellkasához szorították, elállt a lélekzete és fuldokolva a levegőbe kapott. …Egész éjjel zengő űrnek érezte magát, félig ébren és alva, amiben forrott és forgott és keringett és ringott a zongorazene.”[xxxvii]

A kereső hős, Kata birtokában van tehát a tehetség, amellyel elérhetné a boldogságot, a mese végén teljesülhetne vágya. Ehhez vándorlása (szolgálata) utolsó helyén segítője is akad, a ház kisasszonya, aki mandolinjátékával kápráztatja el Katát. Kata ezt a hangszert már ki is próbálja titokban, s ekkor derül ki valójában, hogy mennyire tehetséges, még zenét szerezni is tudna.

„…csendesen besuhant az ebédlőbe, és leakasztotta a mandolint. A szíve úgy dobogott, hogy hallotta, a hangszert oda szorította. Visszabújt a csipkebokor alá, egész testében zúgott a vér, és mintha csak az szólalt volna meg, mikor a húrokat megpengette. Ünnepélyes borzongás rázta, nem is hallotta, amit az egyszerű hangszeren nehezen kipengetett, csak azt hallotta, ami benne búgott és meg akart születni.”[xxxviii]

„Miért él az ember?”

A mandolin lehetne tehát az a varázseszköz, amelyet Kata tehetsége folytán meg tud szólaltatni, s boldog lehetne vele. A zene és a mandolin mint a boldogság elérésének eszköze a vándorlás utolsó állomásán várja Katát, s betölthetné a hiányt, amely a lányt a vándorlásra, a szerencsepróbákra késztette. A meghatározhatatlan vágyódás, ami a zene hallgatásakor és énekléskor hatalmába keríti, itt tudatosul benne a segítő (a ház kisasszonyának) szavain keresztül.

Az ösztöneire hallgató, s tervek nélkül vándorló cselédlányban ekkor tudatosul, miért is kelt útra többször is, s miért haladt tovább az útján a csalódások és veszteségek ellenére. „…miért él az ember?”[xxxix] kérdezi a kisasszonytól. „Hogy boldog legyen” – hangzik válasz.

Megérti, hogy ő is birtokolhatja a boldogságot, vehet magának egy mandolint, a félretett pénzzel el is indul a Budapestre tartó vonatra, de útközben megbetegszik, lekési a vonatot, és elveszti a pénzt, s ekkor fejeződik be a történet. Kata dühösen, feldúltan összepakol, s közben gyűlölettel fordult a kisasszony felé, aki a mandolin, a boldogság reményét adta neki:

– …mi lesz azzal, aki soha az életben nem lesz boldog? Az miért él? Mondja!

– Az bizony hiába élt – mondta a kisasszony majdnem nyersen. – Kezdheti elölről.”[xl]

Újra és újra

Kata pedig kezdi elölről, gyermeke, kislánya életén keresztül. A hős visszatérése a beletörődést, a keresés feladását jelenti, itt bezárul a kör, és a következő ismétlés felé mutat, amit Kata saját lányának sorsában remél megtörni, bár ez a remény nagyon halványnak látszik, s a távoli jövőbe vetül. Ezt Kata és utolsó munkaadója lányának találkozásából tudjuk meg: a lány elmeséli saját húgának a beszélgetést:

„A nap a kicsi orrára sütött, hunyorgott, fintorgott és egyszerre felpattant a szeme. Még nedves két fényben úszott, mint a csecsemőké, de bogárfekete lesz. Amint rám nézett, kacagni kezdett.

– Katinka! – kiáltottam rá és csettintettem az ujjammal.

– Honnan tetszik tudni, hogy úgy hívják? – kérdezi Kata boldogan.

– Ugyan – mondom, – hiszen nem is mintha a maga lánya, hanem maga született volna meg újra, olyan.

– Jaj, kedves szívem, kisasszonykám – kiáltja – csak azt lehetne, csak az lenne igaz!… A két tenyeremmel simogatnám ki neki az utat, hogy olyan göröngyös ne lenne… Látod, így kell a szegény embereknek ismételni magukat, ki tudja meddig, míg egyszer talán mégis méltóan fejezhetik ki, amire születtek.”[xli]

Katka a Mi történt magával azóta? kérdésre röviden válaszol, kimondva az előre elrendelt női sorsot: „Férjhez mentem, mint más, gyermekeim születtek kínnal, mint másnak, és gondokkal kell őket felnevelni.”[xlii]

A boldog vég elmarad

A mese végén az „ellenséget megbüntetik, a hős pedig megházasodik vagy trónra lép”[xliii] Propp morfológiája szerint. Kata, a hős tulajdonképpen beteljesíti a mese befejezésének kívánalmait, vagyis férjhez megy Imrushoz, aki évek óta hűségesen várta őt. A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezési formula azonban itt nem állja meg a helyét.

A varázsmese kategóriájának ellenálló történetet olvashatunk, hiszen az egyes formai és tartalmi elemek jelenlétének ellenére nem következik be a boldog befejezés. Mintha fordított történetet – antimesét – olvasnánk, a szereposztás sem hagyományos, mert a kereső hős az esetek legnagyobb részében férfi, s a nőnek jut a várakozás szerepe. A kereső hős a történet elején tudja, mit keres és milyen céllal, s a segítőitől minden esetben megkapja a varázseszközt, aminek segítségével eléri célját. E műben a mese végi esküvő az egyetlen, ami ugyanúgy bekövetkezik, mint a varázsmesékben, boldogságról azonban nincs szó.

A művészi tehetség a társadalom rendjéből való kilépést is jelenti, méghozzá többszörösen, hiszen a női lét a szegénységgel párosul. Kata tudásvágya, a könyvekhez, a zenéhez, az énekléshez való kötődése a társadalmi szabályok áthágását jelenti. A kultúra által a mindennapi életből való kilépés férfiprivilégium – állapítja meg Séllei Nóra. Ez a privilegizált helyzet nem az intellektuális képességek függvénye, hanem a nemekhez kötődő elfogultságokon alapul.[xliv] Hozzátehetjük, a gazdagok privilégiuma is.

Előre behatárolt lehetőségek

A nyolcéves kislány egyetlen tankönyvét böngészi szabad perceiben, miután minden ráosztott házimunkát elvégzett, s megfogadja, hogy rendesen megtanul olvasni, és magyarul is úgy fog tudni, mint a gazdag fiú, aki megszánkáztatta őt a jégen. Az iskolában is különcnek tartják kis termete és érdeklődése miatt. Tanulási vágya azonban itt be is fejeződik, mert a következő évben a háború és elköltözésük miatt kimarad az iskolából. Éneke szintén megkülönbözteti őt társai között, az irigy Markán kívül nem állnak szóba vele a korabeli lányok, mert barna bőrével, fekete szemével és kis tömzsi termetével elüt tőlük; ennek az eltérésnek az okát anyja gondolataiból tudjuk meg:

„Szíve mélyén izgatta a város, ahol lánykorában szolgált. Finom helyen élt, de megzavarodott, ha rágondolt. Onnan hozta magának Katát. Kapott pénzt is az úrtól, de hát nem lehetett semmi biztosat tudni, mert katonája is volt.”[xlv]

Kata másságát zenei tehetsége is kifejezi, a zeneszerzés azonban elképzelhetetlen és elérhetetlen számára, olyannyira, hogy nyíltan kimondásra sem kerülhet a szövegben.  „Uram, ha egy nő zenét szerez, az olyan, mint amikor egy kutya a hátsó lábán sétál. Nem csinálja jól, de meglepő, hogy egyáltalán képes rá” – idézi Virginia Woolf Cecil Gray zenetudós kijelentését.[xlvi] Hadas Miklós szintén ezzel az idézettel vezeti be a női és férfi szerepek vizsgálatával foglalkozó tanulmányát. Megállapítja, hogy a zenében hatalmat gyakorló szerepekben mind a mai napig szinte kizárólag férfiak jelennek meg.

A zeneszerző, a karmester, a zeneesztéta, a zenekritikus szerepével a férfiuralom többszörösen is biztosíttatik: a zene komponálásakor, megszólaltatásakor és értékelésekor. S mindezt továbbgondolva kiderül, hogy a zeneakadémiák igazgatói, tanszékvezetői, az operaházak és zenés színházak főemberei az esetek túlnyomó többségében férfiak.[xlvii] Az énekesnek a hangszeres zenésszel szemben más feltételeknek kell megfelelnie, nem kell átlátnia a zenei folyamat egészét. Ugyanakkor teljes személyiségével és külsejével is meg kell felelnie a közönség igényeinek. A hangszerszólista és az énekes társadalmi észlelése eltér egymástól. Így az énekes szólista szerepe alkalmas arra, hogy nők is végezhessék.[xlviii] Kata lehetőségei hiányában és többszörösen alávetett helyzete miatt azonban még a nőknek megengedett énekesi szerepet sem birtokolhatja. Ez a tehetség is csak másságát hangsúlyozza, s kívülállóvá teszi gyermekkori pajtásai között is.

A zene mégsem válik varázseszközzé

Az ének, a zene szeretete végigvonul a regényen, de a boldogság varázseszköze helyett csak az önvigasztaló eszköz szerepét töltheti be, mint anyja tavaszi énekének példája mutatja:

„Azért mikor megjöttek a szép tavaszi napok és a patak partján az öreg fűzfák hajlós ágai zöldbe pattantak, mikor az enyhe napocska sárgán és símán csurgott végig a fáradt tagokon, ha kiült délután az ajtó elé, ölében tartogatva kisleánya gyönge testecskéjét, meg kellett békülni, ernyedten ülni – ülni félig húnyt szemmel és elfelejtett dalokat dúdolni.”[xlix]

A semmit sem várás, a belenyugvás végpontja ez, amikor már csak gyermekein keresztül remél magának örömet. Ugyanezt fejezik ki Kata idézett szavai a regény végéről, amikor rá hasonlító kislányának remél jobb életet.

A női élet egyformaságát, kilátástalanságát fejezi ki Kata anyjának a háttérben jelzett története is. Amikor Kata anyja a városi piacra indul az asszonyokkal, még egyszer felelevenednek benne lánykori emlékei, reményei, s mindez elvesztése. A városba készülve visszagondol fiatalságára, viszonylagos női függetlenségére, s boldoggá teszi a gondolat, hogy „Újra valakinek, önmagáért is élőnek, nemcsak anyának-asszonynak érezte magát.”[l] A városban azonban ráébred, hogy már régen elvesztette régi önmagát, megöregedett, elvesztette fiatalságát, s így értéke nincs többé, hiszen a nőt a testén keresztül határozzák meg, s ha már nem fiatal és nem szép, elveszti minden értékét. Ekkor is a vigasztaló éneklésbe temeti bánatát.

A két női sors – anya és lánya sorsa – szinte párhuzamosan játszódik le az olvasó előtt – az anya sorsa csak vázlatosan, de szinte ugyanazt az életutat járják be, egymástól függetlenül, hiszen Kata semmilyen konkrét útmutatást, intést, magyarázatot nem kap arra nézve, hogyan élje életét, s anyja életének tanúságai sem mondatnak ki a regényben. Kimondatlanul jelen van azonban az anya helyeslése azzal, hogy nem áll lánya útjába, s csak egy alkalommal nem engedi el őt szolgálni, amikor az uraság magával vinné Pestre. Ez Kata első csalódása, amikor a szebb, tisztább és könnyebb életből visszakényszerül a robotba. Ekkor merül fel benne valami más élet lehetősége, de alighogy megízleli, elszakítják tőle. A szabad élet és a boldogság mindvégig csak elérhetetlen és kimondhatatlan álom marad.

A kaland és a nevelődés

Mihail Bahtyin prózapoétikai elméletét felhasználva a női kalandregény lehetőségeit is megvizsgálhatjuk a történetben, mivel a regény szerkezeti felépítése alkalmasnak tűnik erre. Kata többszöri útra kelése és különböző színhelyeken és időben játszódó kalandjai, majd hazatérése a kalandozó hős regényének ismérveit mutatja. A kalandregény főhőse azonban általában férfi, aki valamilyen probléma megoldása vagy egy hiány betöltése céljából indul útnak. Útja során találkozásokra kerül sor, segítőket és akadályozó személyeket talál, teljesíti feladatát, megküzd az elérni vágyott célért, és hazatér, elnyeri méltó jutalmát.

Kata elindulása nem cél nélküli, bár ő maga nem fogalmazza meg, miért megy el újra és újra otthonról, a történetből mégis kiderül, hogy jobb életre vágyik.

Önállóság, határokkal

A tapasztalatlan hősnővel sokáig csak történnek a dolgok, mint ahogy a kalandregényben, ahol a véletlen szerepe kiemelkedően fontos. Egy idő után Kata csalódásai alapján eldönti, hogy ő maga fogja irányítani a sorsát. Ez az irányítás azonban kimerül a számára (társadalmi helyzetéből adódóan) megengedett lehetőségekben, például többször is új munkaadót keres a városban, és maga választ szeretőt, akivel táncolni tud, és jól érzi magát. Nem teljesen a véletlen embere tehát, mint a kalandregényben, s életkedvét a regény végére sem veszti el, s nem omlik össze a testi-lelki csapások alatt, hanem éli tovább az életet. A próbatételes regény hőseivel részben egyezik, mert életkedve megmarad, vagyis mint ahogy a próbatételes regény szereplői, Kata jelleme és természete sem változik meg, csupán tudatosítja sorsa határait. Tapasztalatai alapján úgy dönt, hogy nem keresi tovább a boldogságot (amit a mandolinban vélt megtalálni), hanem visszatér a faluba, és folytatja a számára rendelt életet.

Bezárva a konyhába

A főszereplő sorsában az általános női sorsra ismerünk. Az identitás keresése Kata esetében tudattalanul történik, hiszen az alárendeltségét természetesnek látja. Képtelen arra, hogy előre megírt sorsát elkerülje, vagy határozott irányba befolyásolja. Kezében van ugyan a sorsalakítás eszköze, a zenei tehetség, amelyet a Propp-féle mesebeli varázseszközként is értelmezhetnénk, s amely tudattalanul is valamiféle kitörési kísérletekre ösztönzi, de nem találja meg többszörösen kisebbségi helyzetéből a kivezető utat. A megoldás, a saját női identitás kialakulása a jövőbe vetül, mint ahogy ez a korszak női regényeinek nagy részében történik. Vándorlásával kilép ugyan a falu szabályai közül, s elindulhat egy önálló élet felé, de a vándorútja során szerzett tapasztalatai a női szerep, életút előre meghatározottsága miatt csupán ideiglenesen és látszólag billenthetik ki a hierarchikus viszonyokat stabilitásukból.

A kilépés is csupán látszólagos, hiszen mindegyik helyszín ugyanaz: a konyha, a szolgálói kamra, amely Bahtyin elmélete szerint a központi kronotoposz szerepét ölti fel. Az utat, vagyis a tér és az idő folyamatát tehát a konyha szakítja meg, s a bahtyini elmélettel ellentétben nem a találkozások történnek itt. A találkozások színhelye a kinti világ, a konyha központi szerepe ebben az esetben azt hivatott kifejezni, ami a nő számára a központi helyet jelenti. Itt megfigyelhető tehát a nyilvános és privát szféra közti eltérés, ellentét, hiszen a Kata sorsát befolyásoló események mindig a külső világba való kilépéskor, a konyhán kívül történnek.

A konyha képe, kronotoposza a női szerepbe zártságot is jelenti, az ebből a szerepből való kilépés következményekkel járó veszélyeket rejt magában. Bahtyin kronotoposza mint poétikai megoldás azért merülhet fel ebben az összefüggésben, mert a konyha és a kinti világ színhelyei és időhelyei összefüggenek, mégis egyszer s mindenkorra el vannak választva egymástól, mint ahogy ezt Voigt Vilmos jegyzi meg egyik tanulmányában. Példaként a Hamupipőke-mese két kronotoposzát, a konyhát és a bált hozza fel, amelyekben szintén nem a valódi időről van szó, hanem poétikai megoldásról.[li] Kata vándorlása, szerencsepróbája során végül rádöbben, hogy vissza kell fordulnia a számára kijelölt élethez. Nincs kényszerítő körülmény, ami ezt a döntést megmagyarázná, a regény korabeli, s későbbi értelmezői ezért tartották érthetetlennek Kata menekülését, a szöveg hiányosságaként értelmezték a magyarázat nélküli gyors hazatérést. Ha azonban a női Bildungsroman felől is megpróbáljuk értelmezni a regényt, arra a következtetésre juthatunk, hogy Kata döntése a történtek egyenes következménye volt.

Tudattalan útkeresés

„A női fejlődésregények narratívái sokkal inkább a befelé fordulás irányába haladnak az aktív beilleszkedés, lázadás vagy tudatos visszavonulás helyett, és számos esetben – a rendelkezésre álló társadalmi szerepek kitágítása helyett – a hagyományos női szerepeket szilárdítják meg” – állítja Séllei Nóra Abel, Hirsch és Langland megállapításaiból kiindulva.[lii] Kata narratívája Séllei elemzésének megfelelően a szubjektumformálás azon példája, amely a társadalmi nemi szerepeknek a biológiai nemi meghatározottságaként jelenik meg, s nincs olyan társadalmi (pszichoszociális) tér, amelyben az egyén képességeit kibontakoztathatná, s vágyait megvalósíthatná.[liii]

Kata próbálkozásai eredménytelenek, kereső útja csak csalódásokhoz vezeti az élet minden területén. Önálló szubjektumként, nőként nincs helye abban a világban, amelyben a boldogságot megérezni véli, hiszen tudatos útkeresésről szinte nem is beszélhetünk. Próbál megfelelni az eléje kerülő feladatoknak, legyőzni az akadályokat, s mindig tovább keresni az ismeretlen boldogságot. Természetes tehetsége és vágyai viszik előre az ismeretlenbe, de nem tud összhangba kerülni a világgal, egyénisége fejlődésének iránya nem egyezik az elvárt társadalmi szereppel. A regény befejezése tehát a női fejlődésregény egyik változatának megfelelően alakul.

Mivel nincs olyan pszichoszociális tér, amelyben a szegény szlovák cselédlány művészi tehetségét és akaraterejét kibontakoztatná, valamilyen módon be kell fejeznie a keresést. Fejlődésének, tanulási folyamatának eredménye nem az, hogy individuumként összhangba kerül a társadalom szerepeivel, hierarchiájával, és így kiteljesedik, megtalálja helyét a világban. Ezzel ellentétben tudatosítja helyzetének kilátástalanságát, determináltságát, s nem sok választási lehetősége marad. Mivel egyénisége nem hajlik az önpusztításra, ösztönös jókedve, életöröme nem engedi, hogy öngyilkossággal végződjön a történet.

A szerző olyan befejezés mellett dönt, amely az értő olvasó számára világossá teszi a női sors szegénységgel összefonódó determináltságát és észrevétlenségét, a mindennapi munka és egész életük egyhangúságát, örömtelenségét. Kata hazatérésével a kör bezárul, egyúttal folytatódik a gyermekekben, de megoldást nem kínál fel. A kor regényeire jellemzően nem magyaráz, nem ad támpontokat a megoldáshoz, csupán rögzíti a női sors társadalmi szerepek általi meghatározottságát.

 

[i] BORGOS Anna, SZILÁGYI Judit, Nőírók és írónők, Budapest, Noran, 2011, 476.

[ii] HAJNAL Zsuzsa, Huszonöt év után újra Magyarországon, Beszélgetés Szenes Piroskával, Magyar Nemzet, 1963. augusztus 24., 4.

[iii] HAJNAL, Huszonöt év után újra Magyarországon, 4.

[iv] PALOTAI Boris, Két emlék Szenes Piroskáról, 1972. május 21, 12.

[v] FÁBRI Anna, A szép, tiltott táj felé: A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905), Budapest, Kortárs, 1996, 196.

[vi] CSÁSZÁR Elemér, Regény a megszállott Felvidék életéből, Budapesti Szemle, 1931, 152–155.

[vii] Magyar Írók Sátora, Nyugat, 1931, 14., http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm.

[viii] SZENES Piroska, Dupla hazaárulás, Nyugat, 1931. 16, http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm.

[ix] BÁRCZI Zsófia, Nőnek lenni: Szenes Piroska regénye, Partitúra, 2010, 2, 119–129.

[x] KASSÁK Lajos, Csillag a homlokán: Szenes Piroska regénye, Nyugat, 1931.

http://epa.oszk.hu/0000/00022/00505/15758.htm

[xi] KASSÁK, Csillag a homlokán: Szenes Piroska regénye.

[xii] CSANDA Sándor, Első nemzedék, Bratislava, Tatran, 1968, 152.

[xiii] TURCZEL Lajos, Tanulmányok és emlékezések, Bratislava, Madách, 1987, 85.

[xiv] CSANDA, Első nemzedék, 151.

[xv] TURCZEL, Tanulmányok és emlékezések, 82.

[xvi] SCHÖPFLIN Aladár, A magyar irodalom a XX. században, Budapest, Grill Károly, 1937, 300.

[xvii] TURCZEL Lajos, Vázlatos felmérés a két világháború közti irodalmunk értékviszonyairól = T. L., Visszatekintések a szlovákiai magyar kisebbségi lét első szakaszára, Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2002, 25.

[xviii] TURCZEL, Vázlatos felmérés a két világháború közti irodalmunk értékviszonyairól, 25.

[xix] FÓNOD Zoltán, Egy regényíró feltámadása, = F. Z., Kőtábláink (Válogatott írások), Madách, Bratislava, 1990, 123.

[xx] Lásd az 1.2.3. fejezetben.

[xxi] TURCZEL, Tanulmányok és visszaemlékezések, 84.

[xxii] BÁRCZI, Nőnek lenni, Szenes Piroska regénye, 127–129.

[xxiii] BÁRCZI, Nőnek lenni: Szenes Piroska regénye, 129.

[xxiv] PROPP, Vlagyimir Jakovlevics, A szereplők funkciói = P., V. J., A mese morfológiája, ford, SOPRONI András, Budapest, Osiris, 2005, 33–65.

[xxv] PROPP, A szereplők funkciói, 29.

[xxvi] PROPP, A szereplők funkciói, 74.

[xxvii] SZENES, Csillag a homlokán, I., 182.

[xxviii] SZENES, Csillag a homlokán, I., 183.

[xxix] PROPP, A szereplők funkciói, 77.

[xxx] Lásd. ZSADÁNYI, Írónők a századelőn.

[xxxi] SZENES, Csillag a homlokán. I. 10.

[xxxii] Lásd. BETTELHEIM, Bruno, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, ford. KÚNOS László, Budapest, Corvina, 2011.

[xxxiii] BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, 11.

[xxxiv] BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, 17.

[xxxv] SZENES, Csillag a homlokán, I. 14.

[xxxvi] SZENES, Csillag a homlokán, I. 18.

[xxxvii] SZENES, Csillag a homlokán, II. 17.

[xxxviii] SZENES, Csillag a homlokán, II., 174.

[xxxix] SZENES, Csillag a homlokán, II. 186.

[xl] SZENES, Csillag a homlokán, II. 187.

[xli] SZENES, Csillag a homlokán, II., 212.

[xlii] SZENES, Csillag a homlokán, II., 212.

[xliii] PROPP, A szereplők funkciói, 64.

[xliv] SÉLLEI Nóra, Vízpróba–George Eliot: A vízimalom = S. N., Lánnyá válik, s írni kezd. 19. századi angol írónők, Debrecen, Kossuth, 2002, 287.

[xlv] SZENES, Csillag a homlokán, 1931., I., 12.

[xlvi] WOOLF, Saját szoba, 78.

[xlvii] HADAS Miklós, Férfiak és nők a zenében és a filmekben = H. M., A férfiasság kódjai, Budapest, Balassi, 2010, 129.

[xlviii] HADAS, Férfiak és nők a zenében és a filmekben, 128.

[xlix] SZENES, Csillag a homlokán, I., 12.

[l] SZENES, Csillag a homlokán, I., 21.

[li] VOIGT Vilmos, Az idő szerepe a magyar folklórban, = V. V., Közelítések az időhöz, Budapest, Néprajzi Múzeum, szerk. V. V., 2002, 124–125.

[lii] ABEL, Elisabeth, ABEL, Emily K., szerk., The Signs Reader – Women, Gender and Scholarship = The Voyage In Fiction of Female Development, szerk. HIRSCH, Marianne, LANGLAND, Elisabeth, Hanover, UP of New England, 1983 Id. SÉLLEI Nóra, Vízpróba – George Eliot: A vízimalom = S. N., Lánnyá válik, s írni kezd. 19. századi angol írónők, Debrecen, Kossuth, 2002, 263.

[liii] SÉLLEI, Vízpróba – George Eliot, A vízimalom, 266.

Vélemény, hozzászólás?