Bázis – Womanpress – SzínNők
Meseírás. Nőknek való?
Női kaleidoszkóp című projektünk Budapesten és Pozsonyban valósult meg, témánk a nők és az irodalom, célunk, hogy bemutassunk szlovákiai és magyarországi magyar nőírókat, női költőket.
A projekt a Kultminor támogatásának köszönhetően valósult meg
Meseírás, nőknek való?
- december 9.
Budapest, Kis Présház
Résztvevők: Bogyó Noémi, Molnár T. Eszter, Petres Csizmadia Gabriella
Moderátor: Tamás Zsuzsa
A beszélgetés a Női kaleidoszkóp című sorozat részeként valósult meg magyarországi és szlovákiai magyar írónők és irodalmárok részvételével.
A sorozat beszélgetései a különféle női látásmódokat és azok irodalmi megformálásait kívánták bemutatni két helyszínen felváltva, Budapesten és Pozsonyban.
A sorozatot a szlovákiai Kultminor program támogatta.
Az események szervezője: Bázis Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában, Womanpress Kiadó és a SZÍN Szépírók Társásága Női Érdekvédelmi Fóruma
A beszélgetés résztvevőit nemükön kívül az köti össze, hogy irodalommal foglalkoznak, ám mindhárman annak másik szegmensével: Petres Csizmadia Gabriella irodalmár, elméleti szakember, Bogyó Noémi a beszélgetés pillanatában egykötetes szerző, regényíró, Molnár T. Eszter viszont már többkötetes író, aki ráadásul egyaránt sikeres felnőtt- és gyerekkönyvszerzőként.
Moderátorként igyekeztem megtalálni a kapcsolódási pontokat. Nem véletlenül indítottam azzal a kérdéssel, vajon érzékelték-e már a beszélgetés résztvevői, hogy női szerzők műveit, különösképpen, ha női főhősük van, a nagyközönség hajlamos „lányregényként”, lektűrként fogadni.
Az efféle hátrányos megkülönböztetést a szerzők a saját bőrükön tapasztalják, Petres Csizmadia Gabriellának pedig kutatási területe is volt: személyes típusú szövegekből doktorált, nemegyszer találkozott azzal a felfogással, hogy a női irodalom is, az autobiografikus irodalom is a kisebbségi irodalom része, hiszen kánonon kívüli.
Bogyó Noémi Vakfoltok című, két nyelven megjelent regényének egyik hőse – hősnője – néma; különös módon Molnár T. Eszter legutóbbi műveiben is (Hidegkút, Szafari az Ábránd-lakótelepen) fontos szerepet játszik a némaság (mutizmus), illetve az érthetetlen beszéd, súlyos beszédhiba, igaz, esetében ezek a problémák fiúkat érintenek. A hallgatásra ítélt (női) mesehősök a népmesék ismert szereplői is – erről a témáról tehát mindhárom résztvevő el tudta mondani tapasztalatait, sőt bepillantást kaphattunk az alkotók „hangkeresésébe” is (hogyan készül egy több szereplőt beszéltető, többszólamú mű).
Szóba jött még a gyerekirodalom-írás feminitáshoz kötése, a nemi sztereotípiák meseregénybeli felbukkanása, továbbörökítése, továbbéltetése, kortárs mesék nőképei stb.
Szinte minden kérdés önálló estet érdemelt volna, és a beszélgetés hivatalos végeztével még sokáig folytattuk informálisan a tapasztalatcserét.
