Bázis – Womanpress – SzínNők
Létezik-e férfi irodalom?
Női kaleidoszkóp című projektünk Budapesten és Pozsonyban valósult meg, témánk a nők és az irodalom, célunk, hogy bemutassunk szlovákiai és magyarországi magyar nőírókat, női költőket.
A projekt a Kultminor támogatásának köszönhetően valósult meg
A sorozat e része 2022. október 7-én, a Bázis Fesztivál keretében valósult meg.
Résztvevői Hidas Judit író, Forgách Kinga Orsolya irodalomkritikus, Polgár Anikó költő voltak, a beszélgetést Récsei Noémi vezette.
RN: Kicsit ironikus mai beszélgetésünk címe, mivel az, hogy van-e férfi irodalom, alig merül fel bárkiben is, mert természetesen századokon keresztül kizárólag férfi irodalom volt. Maradjunk a címnél, és értelmezzük egy kicsit. Van-e férfi irodalom?
HJ: A kérdésre nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, bár a nőirodalmat mintha karanténba zárnánk időnként ezzel a meghatározással. Viszont vannak olyan szerzők, művek, amelyek esetében megtalálhatók azok a jegyek, amelyek „nemileg” identifikálhatók.
RN: Miben is ragadható meg a különbség?
FKO: A férfi kritikusok a női nézőpontot gyakran észre sem veszik a szövegekben, ez felveti azt, hogy hogyan szocializálódunk olvasóként és az iskolában kiről tanulunk. Magyarországon Szabó Magda és Agatha Christie van benne az alaptantervben. Diáklányként folyamatosan úgy olvasunk, hogy azonosulunk a férfi nőzőponttal, fordítva ez nem történik meg. Ebből következik, hogy a kritikust sem feltétlenül érdekli a női nézőpont. Az irodalom nagyon sokáig férfi irodalom volt. Érdekes pont volt az, amikor a nők beléptek az irodalomba, a magyar irodalomban ezt jelentette a Gyulai Pál-féle vita az 1850-es években, amely arról szólt, hogy milyen legyen a nőíró, miről írhat. Nagyon sokáig a férfiak mondták meg, milyen legyen a női irodalom.
PA: Nyilvánvaló, hogy az ellentétek alapján definiáljuk a fogalmakat. Ami elsőként nekem eszembe jutott, Ady Lesznai Anna első verseskötetéről írt kritikája, amellyel kedvesen, de lekezelően beemeli a női szerzőt a férfi szerzők közén. Kritizálja Lesznai bőbeszédűségét, miközben Ady az egyik legbőbeszédűbb költőnk. El kell mondani azt is, hogy Ady utolsó kötetébe Lesznai válogatta a verseket, sok mindent kihagyatott Adyval a kötetből. Ady nézőpontjában nagyon sok minden zavaró női szemmel nézve, de nagyon jól ír, az Elbocsátó szép üzenet például szintén negatív érzéseket kelt az emberben, ha nő, ugyanúgy, ahogy Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verse. Azt hiszem, ezeket nevezhetjük kimondottan férfiirodalomnak.
FKO: A női szerzőket nagyon sokáig megpróbálták korlátozni, pl. az anyaság, a gyereknevelés témáival. Szendrey Júlia versei és naplói Gyimesi Emese kutatásainak köszönhetően már elérhetők a nagyközönség számára, de sokáig nem tudtuk, hogy voltak hazafias versei is, mert ugye nő nem írhatott hazafias verseket, ezek nem jelenthettek meg, amik megjelentek, a családi életről szóltak. Kérdés, hogy milyen műveket tudott a nő egyáltalán megjelenteni, Nemes Nagy Ágnes sem publikálta a nőiségről szóló verseit, pedig ez már egy másik korszak volt, amikor pedig takargatni kellett a női témákat, ha azt akarta, hogy elismerjék mint költőt.
RN: Szükséges-e különválasztani a férfi irodalmat a női irodalomtól? Egyáltalán szükséges-e a két nem által írt irodalmat külön-külön emlegetni?
PA: Ami el is hangzott már, hogy az iskolában mennyire háttérbe van szorítva, diáklányok szájából hallottam pl., hogy „a női irodalmat nem szeretem”, talán azért gondolják ezt, mert a női szerzők nem tartoznak a kánonba?
HJ: Lehet, hogy nem is az a jó, ha mint női irodalom vannak feltüntetve a diákoknak. Politikai gesztus is lehet, ahogy meg van írva a női tapasztalat. Nicol Hochholczerová könyve is ilyen volt a számomra, egy politikai gesztus, nem magánszféra, ahogy ezek a szerzők írnak ezekről a tapasztalatokról.
RN: Kik azok a női szerzők, szlovmagy, aki bekerült a kerettantervbe?
PA: Nem tudom, ezt talán Lilla tudná megmondani (a szlovákiai magyar nőirodalom kutatója, a Womanpress kiadó vezetője – a szerk. megj.). Kicsit külön kezelik a szlovákiai magyar irodalmat, ezen belül meg a nőírókat, feltehetnénk a kérdést, hogy vajon Lesznai, Kassák, Márai szlovákiai magyar irodalom-e?
RN: Hoz-e új információt az, hogy a szerző nő?
HJ: Igen, de rengeteg női szerző van, akinél ez nem fontos. A női és férfi identitáshoz való viszonyulás más, a női identitást vagy felvállalom vagy takargatom, a férfiaknál természetes, nem tűnik fel, ha férfi tapasztalatról ír. A szexualitáshoz, apához, nőkhöz, testhez való viszony – benne van – ezzel azonosulunk is, nem tűnik fel, hogy bántó a nőkre nézve. Az angolszász kutúrában ez megvan- hogy a férfiak is elkezdenek reflektálni ezekre a dolgokra, a magyar irodalomban ez még nincs.
FKO: Sok nő, aki írni kezd, nehezen vállalja fel a nevét, lásd J. K. Rowling – azt gondolták, hogy nem fogják megvenni a könyvét, ha kiírják a keresztnevét.
RN: „A férfi ír, a nő olvas”. Több tanulmány is alátámasztja, hogy ez így van, akkor mégis mi lehet az oka annak, hogy a nők alulreprezentáltak az irodalomban?
FKO: Sokféle oka lehet, az egyik az olvasási szocializáció – vannak-e olyan női írók, akiket megtalálhatok mintaként? Kevesebb nő mer próbálkozni és hamarabb el lehet őket tántorítani az írástól. A magyarországi folyóiratok nagy részében a szerkesztők, főszerkesztők férfiak – sok írónak itt indul el a pályája, lehet, hogy a nők nehezebben jutnak át ezen a szűrőn.
RN: Milyen hátrányokkal indul az irodalmi pályán egy férfi, vagy semmilyen hátránnyal?
HJ: Nem biztos, hogy semmilyen hátránnyal, mert rettenetesen alulfizetett ez a szakma, a legtöbb ember a hagyományos szerepek szerint éli az életét, és egy férfinek nagyon nehéz lehet pl. egy családot eltartani, de persze vannak egyedülálló írónők is, nekik sem könnyebb a helyzetük.
PA: Nyilván koroktól függ, amikor egyáltalán nem tudott indulni. Ma már nincs olyan nagy nehézséget, talán jobb, ha bölcsész pályán van a lány, a fiúkat hamarabb lebeszélik erről. A sztereotípiák megmaradtak. De ha hitelesen akarsz írni, a saját tapasztalataitodról fogsz írni.
RN: Fel tudtok-e idézni legalább egy történetet, eseményt, amikor magyarázattal kellett szolgálnotok arra nézvést, hogy elég jó szakemberek vagytok, annak ellenére, hogy nem férfiak vagytok?
FKO: Nagyon jellemző, hogy megkérdezik a koromat, az interjú elején megkérdezik, hogy hány éves vagyok. Készült egy tanulmány Nagybritanniában, a női íróknál sokkal több személyes infót tüntetnek fel még a lexikonok is, hány éves, milyen a családi állapota stb.
RN: A férfi íróknak meg kell küzdeniük a figyelemért?
FKO: ímindenkinek meg kell küzdenie a figyelemért, az a kérdés, hogy az önmenedzselésben ki a jobb. Sok nő nehezebben képviseli az érdekeit.
HJ: Én is ezt gondolom, a női szerzők közül pedig akik menedzselik magukat, több támadás éri őket, mint férfi társaikat.
RN: Vajon ha férfi írja az irodalmi szöveget, akkor másképp bánik-e vele a kiadó, a kritika, az olvasói közeg? Lényeges-e kiadói, marketing szempontból megnézni a szerző nemét?
FKO: Remélem, hogy ezt lassan meghaladjuk, bár piaci szempontok alapján régebben eladhatóbb volt a férfi szerző, mint a női, manapság talán ez már változóban van, a kiadói szerkesztők között több a nő.
RN: Milyen eszközöket, normákat kellene beépíteni a társadalomba, hogy a hőn áhított esélyegyenlőség ne csak elképzelés, hanem valóság legyen?
FKO: Ott kellene elkezdni, hogy tanuljunk női szerzőkről, tankönyv, egyetemi oktatás, bátorítani a női szerzők kutatását – ez lehetne kezdő lépés. Amíg nagyok az aránytalanságok, kell erről beszélni.
HJ: A finanszírozás felől közelíteném a kérdést. Amíg ennyire alultámogatott ez a szakma, addig nem tudunk odafigyelni arra, hogy mi lesz azokkal, akik rosszul képviselik az érdekeiket, amíg nincs egy olyan kultúrpolitika, amely azt mondja, hogy fontos az esélygyenlőség.
PA: A társadalomnak kell változnia, a hétköznapokban, vegyük észre a hagyományainkat, adjuk ki, kutassuk.