Zsákfalvak, elhagyatott irtványok, lassan feledésbe merülő sorsok – Maros Diána érzékeny prózája a szlovák hegyvidék zord világába vezet. Megrendítő történeteiben az emberi méltóság utolsó szikrái pislákolnak a nyomor, az erőszak, a hallgatás és a természet nyers szépsége közegében. A szereplők a túlélés és a kilátástalanság határán egyensúlyoznak, miközben múltjuk terhei és környezetük kimondatlan szabályai mozdulatlanná merevítik őket. Ez a könyv nem csupán tájat és közösséget rajzol meg, hanem egy belső térképet is – ahonnan talán valóban nem vezet tovább az út.

Bartalos Tóth Iveta Helé című legújabb novelláskötete a hétköznapi élet apró mozzanataitól a mélyebb családi és társadalmi drámákig ível. A három ciklusba rendezett novellák a csehszlovákiai magyar gyermekkort idézik, hétköznapi emberek sorsán keresztül mutatják be a közösségi normák, a családi elvárások és a személyes vágyak közötti feszültségeket, valamint az elidegenedés és a személyes identitás kérdéseit. Az elbeszélések egyszerre líraiak és nyersek, a realista ábrázolást finom humor és költői képek egészítik ki.

A kötetben szereplő negyven írás nagy része az elmúlt években az Élet és Irodalom, Irodalmi Szemle, Kalligram, Tiszatáj irodalmi lapok hasábjain, az Új Szó Szalon és a Népszava Nyitott mondat című mellékletében, valamint a dunszt.sk és a wmn.hu oldalakon jelentek meg.

„Bartalos Tóth Iveta a felvidéki Bodor Ádám. Vagy inkább a szlovákiai magyar Arundhati Roy. De leginkább önmaga. Érzékeny, szívszorító, mosolygós próza az övé, sírós, nevetős olvasóknak.”
(Grecsó Krisztián)