„Anyának jól állt a sok virág, fiatalságot csempészett középkorú vonásai közé: néhol már őszült, az ezüst foltokat eltakarták az illatos virágfejek. Ilyenkor volt a legszebb, mégis sajnáltam a leszakított virágokat, melyek a koszorú fonatai közt már néhány óra után fakulni kezdtek. Ahogy hervadtak, anyám is velük öregedett, több lett a homlokán, a koszorú alatt a ránc. Utáltam a húgom koszorúit, s hogy nem tudom megállítani az idő múlását.”

Van, hogy egy mondatból, egy gesztusból vagy egy szelet bejgliből kibomlik egy egész élet. Ezek az írások ismerősek, mint egy családi fénykép, ha sokáig nézed, egyszer csak észreveszel rajta valamit, amit eddig nem láttál.
M. Kovács Melinda novellái apró rezdülésekből építkeznek – emlékekből, amelyeket nem akarunk elfelejteni, és érzésekből, amelyeket talán sosem mondtunk ki. Ez a kötet nem hangos. De pontos. És fájdalmasan szép.

Bartalos Tóth Iveta Helé című legújabb novelláskötete a hétköznapi élet apró mozzanataitól a mélyebb családi és társadalmi drámákig ível. A három ciklusba rendezett novellák a csehszlovákiai magyar gyermekkort idézik, hétköznapi emberek sorsán keresztül mutatják be a közösségi normák, a családi elvárások és a személyes vágyak közötti feszültségeket, valamint az elidegenedés és a személyes identitás kérdéseit. Az elbeszélések egyszerre líraiak és nyersek, a realista ábrázolást finom humor és költői képek egészítik ki.

A kötetben szereplő negyven írás nagy része az elmúlt években az Élet és Irodalom, Irodalmi Szemle, Kalligram, Tiszatáj irodalmi lapok hasábjain, az Új Szó Szalon és a Népszava Nyitott mondat című mellékletében, valamint a dunszt.sk és a wmn.hu oldalakon jelentek meg.

„Bartalos Tóth Iveta a felvidéki Bodor Ádám. Vagy inkább a szlovákiai magyar Arundhati Roy. De leginkább önmaga. Érzékeny, szívszorító, mosolygós próza az övé, sírós, nevetős olvasóknak.”
(Grecsó Krisztián)