Részlet

„Cecilie még mindig nem igazolta vissza a szállásomat. Nem baj, kisváros, majd csak megtalálom. Gyatra francia tudásommal eddig is elboldogultam, ezután is az érzékeimre hagyatkozom. Igen ám, csak ott, az országúti táblánál az az érzés az olyan szokatlan volt. Eddig mindig a pillanatban tekertem, és csak annyit pillantottam a jövőbe, hogy megterveztem a másnapot. A múltat már régen eltemettem magamban. De most ez a kis giliszta belefúrta magát a fejembe és nem hagy nyugodni.

A vasúti átkelő előtt van egy kastély, hatalmas udvarral. Bemegyek. Nincs itt senki, csak két autó, padok, az egyikre leülök, próbálok gondolkodni. Gyerünk! Mondja az egyik felem. Mit csináljak? Jaj! Mi lesz veled? Mondja a másik.

És én közéjük csapok és tekerek tovább. Át a síneken, be a szabályos kör alakú óvárosba. Olyan a város központja, mint a fa évgyűrűje. Körbe-körbe lehet menni, akiket megszólítok, nem hogy nem értik, mit akarok mondani, de még arra a szintre se hajlandók lejönni, ahogyan annak idején az ősemberek kommunikálhattak.

Tekergek körbe és körbe, tolom a bringát, kérdezősködök, hogy ismernek-e Cecilie-t aki kiadja a „chambre”-t a házában…. Csak fejcsóválást kapok és mindenki iszkol be a lakásába. Olyan ez a város, mintha körbezárna, és nem engedne be. Pedig Bramtól sokat vártam. Mert olyan eredeti, kultikus és rejtélyes. Sem az interneten, sem nyomtatott formában nem találtam róla semmit. És úgy néz ki, nem is fogok megtudni semmit.

Van a megfontolt utazó és az ösztönös utazó. Én most az utóbbit személyesítem meg, és tekerek tovább, kifele ebből a körgyűrűből. Eljutok egy külvárosi részhez, jó egy kilométerre a városközponttól. Kezemben okostelefonom GPS pontocskája jól meghatározza helyzetemet, csak hát mit érek vele. Lassan hét óra este, és még nincs szállásom. Az érzés viszont nem múlik. Bátorsággal nyomom el magamban, majd hagyom elterebélyesedni. Így játszadozok a lehetőségekkel, és beköszönök egy magas kerítésen át egy traktoron ülő férfinak. Kézzel-lábbal mutogatom, hogy mit szeretnék, egy percre a remény felcsillan, amikor elgondolkodik, majd kijelenti, hogy nem tud segíteni. Ezt egy nagyon határozott gesztusból értelmezem. A vállát felvonja, száját lebiggyeszti és jobb lábára helyezve az egyensúlyt fordul is el.

Csak nem jön a sírás, tehát van remény. A siránkozó „jaj, hol fogok aludni” kicsi énem megszeppenve kussol, és előtör a túlélés ösztöne. Gyerünk tovább! Mint a Forma–1-es pilóták, úgy pördülök meg Gazsival a járdán, és szólítok meg egy velem egykorú szőke nőt egy kis utcában. Ő sem beszéli a nyelvemet, de erősen gondolkodik és a szemkontaktus bizalomgerjesztő. Felemeli mutatóujját, határozottan felfele bök, és annyit mond, „moment!”. Int a kezével, hogy kövessem, én pedig reménytelin tolom utána Gazsit, cipelem hátamon libafoszölden rikító mini csigaházamat, és bízom.

Az udvar nyitott, benn egy Ford áll, majd az autó mögül megjelenik egy férfi, és elkezd a nővel beszélgetni okcitánul. Én csak állok, mosolygok és kicsippentem az ismerős szavakat. Elég kevés, de ahhoz elég, hogy megértsem, a férfi a nő férje, és a férj legjobb barátja Cecilie férje.

Mekkora vajon a valószínűsége, hogy egy ismeretlen városban, a kitartásnak köszönhetően belebotlunk az egyetlen élő emberi lénybe, aki ismeri azt a személyt, akit keresünk? Bram 3441 fős lakosú város. Tehát ha jól számolom, akkor 1:3441-hez.

Fordos felvezetéssel érkezem a körzővel rajzolt városka első gyűrűjéhez, és ott is egy kis beékelt házikóhoz. Sehol senki. Autó a ház előtt, elvileg itt vannak. Férj elköszön, búcsúzásul még egyszer hívja Cecilie férjét, de nem veszik föl. Én meg ott kuporgok a ház előtt a küszöbön, párszor kopogok, és már elbizonytalanodva, mint egy kéregető, szólítom le az arra fele jövő-menő szomszédokat, hogy hallottak-e valamit Cecilie-ről. Senki semmit. Nagyon gyorsan el kell döntenem, hogy maradok és kivárom-e, amíg hazaérnek, de mi van akkor, ha vendégeik vannak, és én már nem férnék el? A térerőm elment, így azonnal eldöntöm, hogy indulok Carcassonne felé. Este hét óra van, kilenckor sötétedik, addig oda kell érnem. Vár rám huszonhárom kilométer, egy ismeretlen út, és egy vissza nem igazolt szállás.”